Vizafogó projekt – a XIII. kerületi park teljes átépítése

Vizafogó park

Budapest, XIII. kerület

2021 nyár végén és őszén zajlott az év legfontosabb projektje. A körülbelül kilencezer-háromszáz négyzetméteres Vizafogó park teljes átépítésével bízott meg minket a Klímabarát díjas XIII. kerületi önkormányzat. A terület az Árpád híd szomszédságában található, az Esztergomi út, illetve a Párkány utca zárja közre.

A parkot a természetes felületképzés, a fenntarthatóság, a klímavédelem és a kiemelkedően sok fa illetve dísznövény jegyében tervezték. A munkálatok a tervezetteknek megfelelően haladtak, így 2021 novemberére elkészültünk mindennel. Alvállalkozóként a munkánkat a DeerGarden Kft. segítette.

Július

A terület elkerítését és az alapkőletételt a tereprendezés követte. Elvégeztük a bontási folyamatokat és kiástuk az 1.000 m2-es tavat, majd a gépészeti aknákat készítettük el. Ezt a fák átültetése, a kábelárkok kiásása, csövek fektetése, zsalufal felépítése és a tó melletti kávézó alapozása követte.

Augusztus

A második hónap során a tóban elhelyezkedő földalatti vasbeton aknát és a benne elhelyezkedő gépészetet telepítettük. Befejeztük a tó támfalának zsaluzását, leraktuk az andezit szegélyeket és kialakítottuk a járófelületek burkolatát, szegélyezését.

Szeptember

Az ősz már a terület díszítő és felszíni elemeinek építésével telt. Készült minimalista látszóbeton- és gabion támfal, elkezdtük a játszóterek-, a futókör- és az edzőpark gumiburkolatának lerakását az Európai Uniós szabványoknak megfelelően. Kialakítottunk a fúrt talajvízkutas, automata esőérzékelős öntözőrendszert és vízgyűjtő kutakat ástunk.

Október

A végleges terepszint kialakítását követően termőföldet terítettünk. Az ágyások kialakítása után elültettünk összesen több mint 23.000 növényt, köztük cserjéket, évelőket, díszpázsitot és fákat. Összegyűjtöttük a zöldhulladékot az ágyásokat pedig fenyőkéreg mulccsal fedtük.

November

Ősz végére már csak a padok, hulladékgyűjtők és LED-es kandeláberek telepítése, valamint a kiskockaköves járófelületek lehelyezése maradt. Miután a tavat is feltöltöttük vízzel, kezdődhetett a gépészeti rendszerek teszt- és próbaüzeme, majd téliesítettük a parkot a fagykárok elkerülése érdekében. November 25-én késznek jelentettük a munkálatokat, kezdődött az átadás-átvétel.

Kapcsolódó szolgáltatások

Parképítés

Vizes rendszerek telepítése

Logo

Kapcsolat

Keresse bizalommal szakértő kollégáinkat építési és fenntartási munkákra vonatkozó kérdéseivel és árajánlat kérésével, vagy a gondozott területekhez kapcsolódó észrevételeivel.