Közel egy hektáros területen alakít ki az elkövetkező hónapokban modern ökoparkot a Klímabarát Díjas XIII. Kerületi Önkormányzat, a beruházás megvalósításában társaságunk is aktívan közreműködik.

A klímavédelem és fenntarthatóság jegyében megtervezett közpark az Árpád híd szomszédságában, az Esztergomi út és a Párkány utca között elhelyezkedő területen kerül kialakításra, várhatóan 2021-es átadással.

A leendő Vizafogó park madártávlatból - forrás: ÉnBudapestem.hu

A leendő Vizafogó park madártávlatból – forrás: ÉnBudapestem.hu

A terület története

A Vizafogó a Duna és a Váci út közötti terület, melyet a Dráva és a Meder utcák határolnak. Mátyás király korában az Agaras-tó színesítette a környéket, a Váci út mentén pedig töltés futott. A töltés és a Duna között található zsombékos, mocsaras terület partjainál ívtak a területnek nevet adó vizák, melyek évről évre a Fekete-tengertől úsztak fel idáig a Margit-szigetnél fakadó melegvíz-források miatt. Ebben az időben a Vizafogó kis halásztelepülés volt, mely egészen a török uralomig virágzott a bőséges halászzsákmánynak köszönhetően.

A 19. század végére feltöltötték ezeket a területeket, a környéken ekkorra már számtalan gyár üzemelt. Az ipari létesítményeket, és főként a gőzmalmokat a Vizafogó vasútvonal szolgálta ki, amelynek teherpályaudvara az 1960-as évekig aktívan üzemelt. A város fokozatosan kezdte körülvenni az iparterületet, és egyre több gyárat számoltak fel ebben az időszakban. A gyárak megszüntetésével az iparvágányok is értelmüket vesztették, folyamatosan csökkent a teherpályaudvar forgalma. A 80-as években a Vizafogó lakótelep ütemeinek felépítésekor pedig az addigra értelmét vesztett pályaudvart is felszámolták.

Azóta a környék folyamatosan szépül; itt található a 2000-es évek elején épült Marina Part, számtalan modern irodaház, illetve a Dagály Termálfürdő területén a 2017-es úszó-világbajnokság kiszolgálására megalkotott Duna Aréna is.

A Vizafogó park látványterve - forrás: ÉnBudapestem.hu

A Vizafogó park látványterve – forrás: ÉnBudapestem.hu

A környék modernizációjának méltó részeként hamarosan elindul a Vizafogó Park beruházás, melynek központi eleme az elmúlt évszázadok változatos tájképei után végre ismét egy tavirózsákkal borított, sima víztükrű, nyugalmat sugárzó tó lesz.

Ökopark a város szívében

A régi teherpályaudvar helyén nyugodt, egyedi és biztonságos oázis épül a nagyvárosi forgatagban, melynek fő jellemzői az Önkormányzat, és Puchner Gábor, a XIII. kerület alpolgármestere szerint a természetes felületképzés, a fenntarthatóság, a klímavédelem és a kiemelkedően sok fa és dísznövény. Az 55 előnevelt fa között várhatóan megtalálhatók lesznek a juhar-, hárs-, gyertyán- és platánfák is, emellett 23000 évelő növényt, cserjét, díszfüvet, hagymás növényt ültetnek el a hatalmas területen.

Az öntözést fúrt talajvízkutas automata esőérzékelős rendszerek biztosítják a területen, emellett a modern, víz- és levegőáteresztő burkolatok az esővíz hasznosítását is segítik. Nem utolsósorban pedig a korszerű, újrahasznosítható burkolatoknak köszönhetően a területen található fák és egyéb növények gyökerei is hozzájutnak a szükséges vízhez és levegőhöz.

A bővített közvilágítást energiatakarékos, LED-es izzókkal oldják meg, amely a park biztonságosabb használatát is segíti, ahogyan a terület körülkerítése is ezt szolgálja.

A középpontban elhelyezkedő tó partján padok és napozószékek várják a pihenni vágyókat, a víz fölött pedig természetes kialakítású híd vezet át a szolgáltató pavilonhoz, melyben teraszos vendéglátóhely és illemhely kerül majd kialakításra. A területet új, a helyi identitást szimbolizáló köztéri szobor is díszíti majd, ennek megalkotására pályázatot ír ki az önkormányzat.

Az aktívabb, sportkedvelő környékbeliek sem fognak unatkozni a parkban, kikapcsolódásukat a futókör és a – minden korosztály által szabadon használható – fitnesz gépek egyaránt támogatják.

A park központi eleme egy mesterséges tó lesz - forrás: Énbudapestem.hu

A park központi eleme egy mesterséges tó lesz – forrás: Énbudapestem.hu

A XIII. Kerületi Önkormányzat zöldítési programjának, és az AngyalZÖLD 3.0 projektnek újabb fontos mérföldköve lesz a Vizafogó Park kialakítása. Ezt a Kerületi Építési Szabályzat 2020-as módosítása tette lehetővé, amely a beruházás helyszínét beépítésre szánt területből átminősítette közparki területté.

A Vizafogó Park számokban

  • 800 évnyi történelem
  • 9300m2-es terület
  • 550 millió forintos beruházás
  • 55 fa
  • 23000 növény
  • ezen belül 9500 évelő növény

A beruházás további részleteiről és az izgalmas szakmai háttér információkról hamarosan egy újabb cikk keretein belül számolunk be olvasóinknak.