Hamarosan befejeződnek az Árpád híd közelében épülő Vizafogó park munkálatai. A nagyszabású beruházás kivitelezését a Parkfenntartó Kft. teljes körűen végzi a XIII. kerületi önkormányzat megbízásából. A parképítési feladatok ellátásában a DeerGarden Kft. alvállalkozóként működik közre.

Számunkra a Vizafogó park építése az év parképítési projektje, ezért a kivitelezés egyes szakaszairól folyamatos tájékoztatást nyújtunk több részes cikksorozat formájában, melynek első részében a parképítés kezdeti eseményeiről, a második részében a tereprendezési munkálatokról olvashat.

Utolsó simítások a tómederben

A park központi eleme a mesterséges tó, melynek partján padok, pavilonok és vendéglátóhelyek fogadják majd a látogatókat.

Augusztus óta az utolsó simításokat eszközöljük az oázis tavának kialakításán. A mederben már a tavat működtető gépészetnek helyet adó, föld alatti vasbeton aknát is kiástuk, melyben már a berendezések is elfoglalták helyüket.

A vízgépészeti vasbeton aknaA vízgépészeti vasbeton akna

A tavat egy igényesen kialakított zsalukő fal határolja körül. A nyár utolsó hónapjában a zsalukő fal utolsó darab téglája is a helyére került, valamint szeptemberben elkészült a tómeder egyedi gyártású andezit szegélye is.

A tavat körülvevő zsalukő fal a Vizafogó parkbanA tavat körülvevő zsalukő fal a Vizafogó parkban

Parki berendezések és burkolati munkálatok

A park hamarosan látogatókat fogadhat, ezért szükségszerű volt a járófelületek burkolatának elkészítése. Először kialakítottuk a burkolatok szegélyeit, közeit alépítményeztük, ezt követően letettük a burkolatot.

Szegélyek a burkolat letételét megelőzően.Szegélyek a burkolat letételét megelőzően.

Az átadás napjának közeledtével, szeptemberben már különféle dizájn elemek megépítésére is sor került. Munkatársaink minimalista látszóbeton támfalat emeltek, melynek zsaluzatát, betonozását és vasszerelését is a helyszínen végezték el.

A támfal zsaluzata betonozást követőenA támfal zsaluzata betonozást követően

A park hamarosan elnyeri végső alakjátA park hamarosan elnyeri végső alakját

A parkban továbbá építettünk egy ún. gabion támfalat, amely egy fémrácsból készült, kővel feltöltött tartóelem. Horgonyzott acél rácsszerkezetét, a tó medrével megegyező kőanyaggal töltöttük fel a park egységes megjelenése érdekében.

A gabion fal feltöltés közbenA gabion fal feltöltés közben

A park számos lehetőséget kínál a vendégeinek és ez alól a mozogni vágyók és a játszótérre látogató gyerekek sem képeznek kivételt.

A játék hevében kialakuló balesetek megelőzése érdekében, játszótereink az EU-s szabványoknak megfelelően készülnek, ezért a játszótereket gumiburkolattal fedtük le és az eszközök használata is minimális kockázattal jár.

A mozogni és sportolni vágyók számára a futókört és a edzőparkot is szilárd helyett gumiburkolattal terítettük le, ami kíméletes az izületekkel és porcokkal, így vendégeink hosszú távon, egészségesen élvezhetik a sportpályáink adta lehetőségeket.

Az öntözőrendszer csőhálózatának bekötése a talajszint alatt.Az öntözőrendszer csőhálózatának bekötése a talajszint alatt.

Az öntözőrendszer kiépítése

A parképítés utolsó fázisa a növények és fák ültetése lesz az elkövetkezendő időszakban. A növényzet telepítését megelőzően azonban elengedhetetlen a vízellátásukért felelős öntözőrendszer kiépítése.

A parkban fúrt talajvíz kutas automata esőérzékelős öntözőrendszer locsolja majd a növényeket, amit azért is érdemes kiemelni, mert a lehullott csapadékot gyűjti össze, raktározza el és használja fel az öntözéshez.

Az öntözőrendszer beüzemeléséhez kollégáink kifúrták a vízgyűjtő, talajvíz kutakat és kiemelték az árkokat az öntözőrendszer vezetékeinek-, elektromos kábeleinek lefektetéséhez és védőcsövekbe való behúzásához.

Az öntözőrendszer kiépítésének utolsó lépéseként az öntözőrendszert összekötöttük a kutakkal, az aknákra ráhelyeztük a kútfejeket, valamint a szóró-öntözőfejek telepítését is elvégeztük.